Nem válogatnak

Ha valaki nagyon kíváncsi arra, mit jelent a bezec stircelése, nézzen utána bízvást az interneten, de előre elárulom, nem olyan izgalmas, mint amilyennek hangzik. Nagyjából olyan lenne elmagyarázni, mint amikor ifjú férfiember be kívánja vezetni élete aktuális örök szerelmét a foci nevű misztérium rejtelmeibe – közös meccsnézés vágyait előrevetítve. „Leshelyzet akkor van, amikor a labda elrúgásának pillanatában a támadó csapat legelső játékosa és a védekező csapat leghátsó játékosa köz… ááá, hagyjuk, inkább válasszunk csillagot!”

Maradjon hát a stircelés a szakemberekre, akik közül jelenleg több mint huszonöten, de kevesebb mint harmincan dolgoznak a karcsai varrodában.

– A létszám változik – mondja Dakos János, a település polgármestere, de rögtön hozzá is teszi: – Szerencsére bővülünk.

Kevésnek tűnik ez a szám ha hozzátesszük, fénykorában a karcsai varrodában 250 ember kapott munkát. Ez még akkor volt, amikor működött a helyi téesz. A helyszín most is az egykori termelőszövetkezet területén van. Az önkormányzat bérli az épületet, cserébe azt is elvállalták, kívül felújítják az épületet. Azért választották ezt a helyiséget, mert itt minden adott volt a komplett varroda beindításához. A gépek viszont vadonatújak, drága japán masinákon készülnek a munkaruhák.

– A közmunkaprogram keretében beindíthattuk volna az állattenyészést is, de annak idején sokáig dolgoztam a téeszben a juhágazat vezetőjeként, így pontosan tudom, mekkora vesződséggel és milyen hátrányokkal jár az állattartás. Télen külön macera az itatás, elfagyhat az önitató szopókája, állandó felügyelet kell az állatokhoz, inkább a növénytermesztésbe vágtunk bele először. Aztán jött a lehetőség a varrásra. Az újhelyi fegyházban is működik egy varroda, velük működünk együtt. Ők leszabják az anyagot, mi pedig varrunk, amit kell, munkaruhákat kültéri munkákra, mentősöknek, ápolóknak, ami éppen jön, nem válogatunk.

Nyugodtabb

Találomra rábökök egy bélelt kabátra: ez mennyi?

– Csilla, mennyit kapunk ezekért a kabátokért?

– Ezerkétszázötvenet – érkezik rögtön a válasz.

Hegyekben állnak a kabátok, hirtelen átszámolni sem lehet, mekkora lesz ebből a készletből a bevétel.

– Ezek a kabátok őszig maradnak a raktárakban, mert csak akkor lehet jó áron eladni, de az minket már nem érint – mondja Dakos József, a műszak felügyelője, aki kísérőnkül szegődik. Távoli rokona a polgármesternek, de egy ekkora faluban előbb-utóbb majdnem minden család valamilyen atyafiságba keveredik a többivel.

Jobb itt dolgozni, mint a környékbeli varrodákban? – kérdezem találomra az egyik varrónőt.

– Nyugodtabb, itt legalább biztosan megkapjuk a fizetésünket – érkezik a válasz.

Dakos János elmagyarázza, az itt dolgozók valamennyien voltak már korábban más varrodákban. Akad köztük olyan, akinek a korábbi munkahelyéről van még fizetéselmaradása. Perelhetnének, de minek. Úgysem látnak belőle egy fillért sem.

– Tudom jól, kevés az a pénz, amit itt adni tudunk ezért a munkáért, de ez biztos pénz. Amikor meghirdettük, hogy lehet a varrodába jönni dolgozni, sorban álltak. Olyan a szerződésünk, hogy az önkormányzat is kap egy kis bevételt az elvégzett munkák után. Ezekből a plusz bevételekből osztunk vissza a dolgozóknak, hiszen ugyan nem teljesítménybérben dolgoznak, de nagyon lelkesen végzik a munkájukat, megérdemlik, hogy érezzék, haszna is van annak, amit csinálnak.

Tovább megyünk a falu központjába, ahol Dakos János mutogatja a református templommal szembeni telkeket.

– Ezeket a portákat akarjuk megvenni, az egyikben korábban varroda működött, szeretnénk ide költözni. A mellette lévőben kialakítanánk a saját szabászatunkat, ahova fel tudnánk venni még újabb dolgozókat, amivel harminc fölé tudnánk tornázni a létszámot. Jó lenne, ha önjáróvá tudnánk tenni a varrodát akkor is, ha lejár a mostani program. Akkor a szociális szövetkezet keretében folytatjuk tovább, nem akarjuk megszakítani a karcsai hagyományt.

Bánhegyi Gábor

gabor.banhegyi@inform.hu