Szünet után a törvényhatósági kormánybiztos székfoglalója következett, aki elmondta, hogy utoljára 1918 szeptemberében gyűlt egybe „a tekintetes törvényhatósági bizottság”, a decemberi rendes közgyűlést már nem lehetett összehívni, azóta szünetelt az alkotmányos élet. Ezután a novemberi forradalomnak nevezett őszirózsás forradalomról, a forradalom alatt történt fékeveszett rombolásról, az azután kikiáltott népköztársaságról és vezetőik gaztetteiről beszélt. Üdvözölte szeretett vármegyéjét, a törvényhatósági bizottság minden tagját, és „… most még innen a távolból, az egyidőre elszakított részeken sínylődő, szenvedő testvéreinket, azzal a szent meggyőződéssel, hogy szenvedéseik már nem soká fognak tartani, - azzal a szent fogadalommal, hogy elszakításukba, országunk szétdarabolásába belenyugodni soha nem fogunk! – hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy őket ez ősi teremben mielőbb testvéri karjainkba zárva, keblünkre ölelhessük, itten üdvözölhessük.” Elmondta, hogy programot adni nem tud, 37 éve szolgálja vármegyéjét, aki ez idő alatt minden választása alkalmával, osztatlan bizalmával tisztelte meg és arra fog törekedni, hogy ezt továbbra is kiérdemelje és megszolgálja. A rájuk váró újjáépítés nagy munkájában tudja mi a teendő, amit, ha a körülmények engedik és Isten egészséget ad hozzá, el is tudja végezni. „Édes hazánkra annak alkotmányosan megválasztott kormányzójára, sokat sanyargatott vármegyénkre és a megkezdett működésünkre Isten áldását kérve…” nyitotta meg a közgyűlést.

Zemplén Vármegye Törvényhatósági Bizottsága tudomásul vette a magyar királyi belügyminiszter leíratat, amely Thuránszky László helyettes alispánt Zemplén vármegye főispáni teendőinek ellátásával is megbízott törvényhatósági kormánybiztossá nevezte ki.

Bernáth Aladár helyettes alispán üdvözlő beszédet intézett az újonnan kinevezett főispán kormánybiztoshoz. Beszédének azonban nem a Thuránszky személyét üdvözlő részét közöljük. A közzétett forrással azt szeretnénk bemutatni, hogyan vélekedhetett a trianoni tragédia okairól, az ország akkori helyzetéről a korban élt tájékozott ember.

„Méltóságos Kormánybiztos Főispán Ur!

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

            Ha végigtekintek az ősi székház sok dicső, de sajnos, az utóbbi esztendőkben talán még több szomorú napokat látott ódon falai közt megjelent bizottsági tagok során, - szívem elszorul s szemeimet a könny elhomályosítja. Hol vannak a vármegye felső vidékének ösmert alakjai, hol vannak a Bodrogköz színmagyar népének képviselői, hol van a vármegye 8 járásának főszolgabírája? Hát nem volt elég az 1914–1915. évi keserűség, amikor szeretett vármegyénk felső részét az ellenség dúlta, amikor a felső járások lakóinak ezrei indultak meg, hogy meneküljenek az ellenség durva támadásaitól. Hát hittük-e akkor – a világtörténelemben is páratlan gorlicei áttörés után, dicső csapataink előnyomulása elől futva futott az ellen, - hogy fiaink, testvéreink vére által megszentelt földet valaha is ellenség fogja taposni, de nem csak taposni fogja, de ott be is rendezkedik és még azt is tűrni leszünk kénytelenek, hogy vármegyénk székvárosának egy részét magáénak tartsa. Hát már teljesen elfordult a Magyarok Istene tőlünk? Hát oly rettenetes a magyarság bűne? – Igen, mert a legnagyobb bűnbe esett – saját fiai ásták a sírt e szegény hazának! A keleti Svájc eszméje, mely Szent István koronája alatt egy ezredév során egybekovácsolt területeket akart megbontani, a „nem akarok több katonát látni” dőre kiszólás, mely veretlen s az ellenség által retteget csapatainkat szétzüllesztette, tette lehetővé, hogy jöjjön aztán az a kalandor, erkölcstelen társaság, amely a romboló munkát befejezve, a megásott sírba a nemzeti érzést s a szent trikolórt dobta, reá hengergetve a szenvedések kövét s hozva a nemzeti érzés helyett a nemzetköziséget, a trikolór helyett az ártatlanok vérétől még pirosabbá lett veres rongyot, elhitette a körülöttünk leső rabló szomszédokkal, hogy el van temetve a magyar, most már büntetlenül lehet a bilincseket reá rakva gaz karmaikat az ország testébe vágni, s kiszakítani onnan egy-egy tápot adó életerőt.

  De félre e szomorú képekkel!          

            Volt már és lesz még feltámadás. A síron a kő már megmozdult, a halott már ébredezik, a nemzeti érzés a sírból már ki is rebbent, jöttére a szétfoszlott a nemzetközisség és a piros rongy. Hiszen, tudom, hogy még feltámad a magyar. A sírból kilép, megrázza bilincseit, annak hangára a testén levő élősdiek lehullva menekülnek vissza piszkos odúikba, ahonnan előbújtak. A visszavonás ezredéves átkát levezekelve, kéz a kézben, kar a karban, testvéri együttérzéssel a magyarok Istenét kiengesztelve megkezdi a magyar az új, a dicsőbb ezredéves életét, melyben eljut a nemzetek örök életének ígéretföldjére.

             Nem féltem a magyart! Ha Isten velünk, ki ellenünk?!

(…)

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

            Mint a Kormánybiztos Főispán Ur közölte, június hó elsejével az alispáni állásba lettem behelyettesítve. Mint alispán helyettes ma első ízben jelentem meg a közgyűlés színe előtt. Azalatt a 25 év alatt mióta a vármegye szolgálatában állok, több ízben tapasztaltam a bizottság tagjainak jóindulatát és megtisztelő támogatását. Arra kérem a bizottság minden egyes tagját, hogy az alispán helyettesi minőségemben sem vonják meg tőlem jóindulatú támogatásukat. Ha ezt elnyerem, úgy munkám sikere biztosítva lesz.

            Részletes programot ezúttal ne várjanak tőlem, - a mai rendkívüli helyzetben ilyennel előállni nem lehet. – Ma nem lehet senkinek más a feladata, mint utolsó leheletéig küzdeni az ország s ezzel együtt vármegyénk területi integritásáért. Kettőt azonban ígérek. Mint eddig is mindenkor igyekeztem tiszttársaim sorában a munka javát kivenni, úgy ezentúl is, elől akarok járni köztük a kötelesség teljesítésében. Egyedül a munka az, mellyel megtépett hazánkat kivezethetjük abból az iszonyatos helyzetből, melybe azt épp azok, kik a munka jelszavával jöttek, sodorták. Ne legyen azonban a munkának és a dolgozásnak hirdetése még most is csak jelszó, ebből már elég volt, teljesítse kötelességét minden ember egész erejével és tudásával, és azt hiszem, hogy akkor hazánk még egyszer nagy és hatalmas lesz, még e helyen leszek, ily értelemben fogom itt is a munkát megkívánni. A második az, hogy a hozzám beérkező ügyek ne csak elintézve legyenek, de azok minden politikai befolyástól mentesen, - miután politikai párt szolgálatában, mint közigazgatási tisztségviselő sosem álltam és nem fogok állani, - jól is legyenek elintézve, mert csak ez ébreszti fel a népben a bizalmat a hatóságok iránt.

(…)

            Attól a szent meggyőződéstől áthatva, hogy a ránk kényszeríttet végzet hazánk és vármegyénk területének egy részét csakis átmenetileg szakíthatta el tőlünk, s megfogadva, hogy míg egy magyar él e földön, a jelenlegi határokba soha, de soha belenyugodni nem fogunk, egy szívvel és lélekkel kiáltsuk:

Éljen az egységes Magyarország

s ebben éljen Zemplén vármegye!”

Zemplén vármegye akkori törvényhatósága, tisztikara, élén a kormánybiztossal és a helyettes alispánnal még nem tudhatta, hogy nem lesz gyors revízió, a vármegye területi integritása véglegesen nem áll helyre és etnikai revízió sem történik.

Forrás: https://mnl.gov.hu/

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.